Operaházunk kiváló koloratúrszopránja, Lehoczky Éva idén márciusban ünnepelte nyolcvanötödik szüle-tésnapját. A művésznő a kerek évforduló alkalmából idézi fel nekünk pályafutása legemlékezetesebb pillanatait.
2010-12-08
- Debrecenben nőtt fel, családjában volt-e hagyománya a muzsikálásnak?
- Nem is akármilyenben: tagjai később a legjobb zenekarokban helyezkedtek el, olyan magas színvonalon muzsikáltak. A Szamosi lányok fúvós hangszereken játszottak, de hegedültek is – később az Operába kerültek mindketten –, Ilike nővérem bőgőzött, Lili sógornőm, a későbbi világjáró kamarazenész klarinétozott, szaxofonozott és tangóharmonikázott a New York együttesében. Amikor kiderült, hogy a dobosuk szülni fog, engem hívtak a helyére. Két hónapig órákat vettem a dzsessz szakon Seiber Mátyástól, aztán beálltam. Jól ment a játék, jól is kerestem, legalábbis a háború utáni viszonyok között. Doboltam más zenekarokban is, például a Postásoknál, az EMKE-ben, a Dohány utcai Tarka Színpadon. Fix helyeink is voltak, ahol minden szombaton vagy vasárnap játszottunk. Valamiből meg kellett élnünk Pesten, mert debreceni lakásunk a háború alatt a szőnyegbombázások áldozata lett. A nyolcadik kerületben laktunk hármas bérletben, s biciklivel jártunk dolgozni, mert még nem közlekedett a villamos: a sínek is fel voltak szedve közvetlenül a háború után.
- Amikor női zenekarunk színesíteni szerette volna a műsorát, elhatároztuk, hogy vokált is alapítunk. Kardos Sándor zongoratanár segítségét kértük, s ő megskáláztatott mindnyájunkat, hogy lássa, melyikünkre lehet valami énekelnivalót is bízni. Miután engem is meghallgatott, izgatottan felkiáltott: „Jézus Mária! Ennek a kislánynak magas f-je meg g-je van, azonnal menjen felvételizni a Zeneakadémiára!” Meg is fogadtam a tanácsát, de a dobolást nem hagytam abba.
- Az Opera is szerződtetett volna: Oláh Gusztáv és Tóth Aladár eljártak minden énekvizsgára, s meghallgatták az utánpótlást, tehát ismertek engem is. De Gáspár Margit írónő, az Operettszínház akkori igazgatója is kinézett magának. Azt mondta: „Elveszlek az Operától, mert csinos vagy, tudsz táncolni, jó a prózád, s én operettprimadonnát, egy második Alpár Gittát csinálok belőled!” Így kerültem az Operettbe 1956-ban, ahol énekeltem, táncoltam, prózát mondtam, klasszikus operettek parádés főszerepeiben nagy sikereket arattam. Közben gyakran vendégeskedtem az Operaházban az Éj királynőjeként. (Egy kritikus meg is írta, hogy van egy rendkívüli kincse Magyarországnak, aki egyik nap a Luxemburg grófját énekli az Operettben, másnap az Éj királynőt az Operában mint vendég.)
Három év alatt tizenöt operett főszerepét énekeltem el, köztük olyan ritkán játszott művekben is felléphettem, mint Leo Fall Sztambul rózsája című darabja vagy Huszka Aranyvirágja. Utóbbiba egyébként Huszka külön komponált még számomra betétszámot. Nagyon jól éreztem magam Egerben, de aztán belevágtam egy nagy kalandba: megtudtam, hogy Németországba koloratúrszopránt keresnek, így elmentem próbaéneklésre, és sikerült, szerződtettek. Három évet töltöttem Chemnitzben – az akkori Karl Marx Stadtban – , az NDK egyik legjobb operaházában. A nyelvet alig beszéltem, de amikor a Pillangókisasszony címszerepére akartak kitűzni, rögtön közöltem, hogy „nicht Butterfly”, mert nem az én hangomnak való. Ennek nem örültek, de aztán mégis a koloratúrrepertoár nagy szerepeit énekelhettem el náluk: az Éj királynőjét, Gildát, Fiordiligit, Konstanzát, sőt a Hoffmann meséi négyes női főszerepét is. A Szerelmi bájital Adinájával kezdtem, amivel igen rövid idő alatt kellett elkészülnöm, de nem okozott gondot, mert mindig gyorsan tanultam szerepet, és nagy volt a munkabírásom.
- Az első próbáim egyikére beült egy gimnazistaforma fiú, s csak engem figyelt, még mosolygott is a kiejtésemen. Dühösen rászóltam, hogy ne zavarja a próbámat, mire az egész színpad megdermedt, aztán kitört a nevetés. Ugyanis akit én kiküldtem a próbáról, Harry Kupfer volt, a színház főrendezője. Hát így kezdődött a mi munkakapcsolatunk... Nála zseniálisabb rendezővel azóta sem találkoztam, életem meghatározó élménye az a négy produkció – Arabella, Hoffmann meséi, Szöktetés, Varázsfuvola –, amelyekre irányításával készülhettem fel. Hihetetlen, hogy már hetvenöt éves...
- Három év után tapasztalt, kiteljesedett művészként tért haza. Mégis két évet kellett várnia, amíg szerződtette az Opera.
- Az Éj királynője nagyon feküdt az én hangomnak, sőt fölötte is volt még egy tercem. Az egyik legkedvesebb szerepem, énekeltem világszerte: a Szovjetunióban, Európa jelentős operaházaiban, sőt még a tengerentúlon is. Szinte hozzám nőtt az Éj királynője: főiskolásként kaptam meg először, utoljára pedig a Ferencsik-féle felújításban, 1981-ben. Akkor már nem akartam elvállalni, mert ötvenhat éves voltam, s ennyi idősen nem szokták ezt a szerepet énekelni. Ám Ferencsik ragaszkodott hozzám, s annyira megbízott bennem, hogy nem is próbált velem külön, mondván: „Minek? Maga tökéletesen tudja ezt a szerepet.” Az ő elismerése számomra óriási megtiszteltetés volt. Ám egy dolog megnehezítette a felkészülésemet: új magyar szöveget írtak a műhöz, ami – megmondom őszintén – nem volt jobb a réginél. Több száz előadás után már belém rögzült a régi szöveg, s majd megőrültem a próbákon, mert mindig az ugrott be. Így aztán a tenyerembe írtam az új verziót, onnan puskáztam az előadásokon. 1984-ig énekeltem az Éj királynőjét, aztán végleg elbúcsúztam a szereptől. Büszke vagyok rá, hogy három felvételem is készült a rádióban A varázsfuvolából, Varga Pál, Erdélyi Miklós és Ferencsik János vezényletével.
- Hálás vagyok a sorsnak, hogy több műfajban is bizonyíthattam. Felelősséggel és lelkesedéssel énekeltem igényes könnyűzenét is. Annak idején az esztrádműsorokban nemcsak énekeltem, hanem fütyültem is, a rádió is felvett velem néhány énekes-füttyös számot. Több zeneszerző komponált számomra dalokat, többek közt Gyulai Gaál János, Polgár Tibor, Vécsey Ernő, Gödri Anna vagy Majláth Júlia, akinek Dalol a kismadár című slágere a lemezemen is szerepel. Operettek közül kevésbé ismerteket is rögzítettek a közreműködésemmel, például Lehár Évájának vagy Huszka Aranyvirágjának ritkán hallott részleteit. Ezek a számok egyébként felhangzanak a 2002-ben kiadott lemezemen is, mint ahogy Gounod Rómeó és Júliájából Júlia áriája vagy Rimszkij-Korszakov Aranykakasából a Himnusz a Naphoz című bravúrszám.
- A tanárnőm megkövetelte a tiszta szövegejtést, ugyanakkor ez saját igényem is volt önmagammal szemben. Én németül is érthetően, akcentus nélkül énekeltem, amit a kinti kritikák ki is emeltek. Sok szerepemet két-három nyelven is énekeltem, például A csárdáskirálynőt a magyar és a német mellett oroszul is, Kijevben.
Hallgatnivaló:
A varázsfuvola – az Éj királynőjének áriája, II. felv. (vezényel: Erdélyi Miklós - rádiófelvétel)
Majláth Júlia: Dalol a kismadár
Huszka Jenő: Aranyvirág – Tarantella
Videó:
A köpeny - Szarka néni jelenete
(A képek a művész magánarchívumából valók.)