100 éve született Jámbor László

 

Jámbor László 1911. május 18-án született Mendén, hétgyermekes család legkisebbjeként látta meg a napvilágot. Mindegyik gyermeknek szép hangja volt, így aztán szinte kivétel nélkül énekeltek is egyházi vagy világi kórusban.
A kis László művészi hajlama mégsem rögtön az éneklésben, hanem a szavalásban mutatkozott meg: kiscserkészként tábortüzeknél mindig verset mondott. Később, hatodikos gimnazistaként – a Werbőczi Gimnáziumba (a mai Petőfi Gimnázium) járt – Ábrányi Emil Mi a haza? című költeményével 1. díjat (nyolc pengőt) nyert egy iskolai versenyen.
A következő évben Bárdos Lajos lett a gimnázium énektanára, akinek feltűnt László szép hangja, s az éneklés felé terelte – beválogatta az iskolai énekkarba, de gyakran hívta kisegíteni az általa vezetett Cecília Kórusba is. Később a kórus vezetését Bárdos öccse, Deák Bárdos György vette át, akinek szerzeményeiből Jámbor László többet is elénekelt különböző rendezvényeken. Az 1929-es angliai nemzetközi cserkésztalálkozón is szerepelt, ahol Kacsóh Pongrác Rákóczi megtérése című dalát énekelte. Ekkor kezdte el igazán foglalkoztatni az énektanulás gondolata.

De a nagy gazdasági világválság közbeszólt. 1930-ban, érettségi után olyan szakmát választott, amire mindig szükség van: kitanulta a pékmesterséget, miközben 1931-ben bevonult katonának is, hogy mielőbb túl legyen a kötelező szolgálaton. 1933-tól kemény munkásévek következtek a pékségben, de aztán cserkésztársai, hallva érces baritonját, rábeszélték az énektanulásra. Így került Makkay Pál énektanárhoz, aki sok híres énekes mestere volt, s Jámborban is felfedezte a tehetséget. Másfél évi nehéz időszak után – munka a pékségben, délután gyalog az énekórákra – dönteni kellett, hogyan tovább. 1937-ben próbaéneklésre jelentkezett az Operaházba, ahol Fülöp áriáját és Mefisztó szerenádját szólaltatta meg. A meghallgatás alapján Márkus László igazgató az évad végi színpadi próbaéneklésre is meghívta. S az eredmény – ösztöndíjas szerződés havi 50 pengőért és szerepkiíró havi 100 pengőért.

Petur bordala

Innentől fogva komoly képzés kezdődött: Palotai Árpád (az Operaház baritonja és énekmestere, rendezője) lett az énektanára, akitől olyan énektechnikai alapokat kapott, amire mindig építhetett. Sok segítséget kapott korrepetitorától, az ifjú Solti Györgytől is, aki rávezette a szerepek jellegére, lényegére, s a különböző zenei stílusokra.
A sikeres tanulmányok után huszonhét évesen, 1938. június 7-én, évad végén A varázsfuvola öreg papjaként debütált a budapesti Operaházban, Sergio Failoni vezényletével. Az egyik zenekritikus így írt az első fellépésről: „Hisszük, hogy Jámbor László bemutatkozása egy szép művészpálya első állomása volt. Használható és tehetséges fiatal énekest ismertünk meg benne. Érces csengésű meleg baritonja értékes és jól fejleszthető anyag, sok értékes tulajdonságot találtunk benne". Az Esti Újság kritikusa pedig így kommentálta bemutatkozását: „Márkus László igazgató új felfedezettje Jámbor László péksegéd".

                        

Gyöngyhalászok - Nadir és Zurga kettőse (partner: Carelli Gábor)

A következő évadban már tíz kisebb-nagyobb szerepben mutatkozhatott be az Operaház színpadán. A fiatal Jámbor Lászlónak megbízható mélysége és problémátlan magassága volt, így többen basszistának, mások basszbaritonistának könyvelték el, s kezdetben mély bariton, illetve magas basszus szerepeket bíztak rá. Első Wagner-szerepe Henrik király basszus szólama volt a Lohengrinben, következő évadban már a király hirdetőjének magas bariton szerepét énekelte, míg sok évvel később eljutott a hősbariton Telramundig.


Wagner: Lohengrin - részlet

Fantasztikus munkabírású, megbízható énekes volt, 1940-ben egyetlen hét alatt három premierje volt: a Hovanscsinában Saklovityijt, a Mártában Plumkettet, a Saloméban Jochanaant énekelte a címszereplő Walter Rózsi mellett. A Salomét Failoni vezényelte, s amikor a próbákon meglátta a kisportolt, erős testalkatú fiatalembert, nem győzött csodálkozni, majd megjegyezte: „Nahát, ezt a Jochanaant biztos nem sáskán, hanem rántott csirkén tartották a ciszternában!”


A következő szezonban négy Wagner-szerepet énekelt el Jámbor László: Donnert, Wolframot, Amfortast és Gunthert.

Tannhäuser – Dal az Esthajnalcsillaghoz

1945-ben Puccini-operák főszerepeibe állt be egy hónap alatt: először a Bohémélet, majd A köpeny Marcelja, aztán a Tosca Scarpiája következett.

Egyenletes fejlődés jellemezte karrierjét, rendkívüli kifejezőerővel, érzelmi gazdagsággal keltette életre A trubadúr Luna grófját, Az álarcosbál Renéjét, Rigolettót vagy az öreg Germont-t.


Rigoletto – Rigoletto áriája („Cortigiani”)

Gazdag pályafutása során hatvannyolc szerepet alakított, a barokktól a verizmusig szinte minden stílusban énekelt, bámulatos stílusérzékkel formálta meg többek közt Mozart, Puccini, Verdi, Gounod, Wagner, Erkel hőseit, s olyan kuriózum-operákban is remekelt, mint Rossini Tell Vilmosának címszerepe vagy a Katyerina Izmajlova Borisza.
A nagy elhivatottságot, erkölcsi tisztaságot, hősiességet sugárzó, pozitív hősök álltak legközelebb egyéniségéhez: Posa márki, Igor herceg, a Simon Boccanegra címszerepe vagy a legterjedelmesebb Wagner-szerep: Hans Sachs.

Borogyin: Igor herceg – Igor áriája

Tell Vilmos - Tell áriája

De negatív hősök jelmezében is emlékezetes alakítást nyújtott: remek Scarpia, Dappertutto, Jack Rance (A Nyugat lánya) vagy Gara nádor volt.
Folyamatosan képezte magát, 1947-től rendszeresen kiutazott nyaranta Olaszországba, hogy Polverosi mesternél, a kiváló énektanárnál ellenőriztesse és fejlessze tovább technikáját.
Több mint negyvenéves pályafutása során fontos, megbízható oszlopa volt az Operaháznak és a koncertéletnek: a közel hetven operahős mellett húsz oratórium is szerepelt műsorán. Legtöbbet énekelt szerepe az Aida Amonasrója és a Carmen Escamillója volt. Számos lemezfelvétel készült közreműködésével. Külföldön több országban is vendégszerepelt.

Carmen - Torreádordal

Jámbor László 1937-től 1974-ig volt az Operaház magánénekese, de nyugdíjba vonulása után is rendszeresen énekelt itt. 1978. december 19-én, négy évtizedes művészi jubileumán A varázsfuvola Öreg papjaként búcsúzott az Operaház színpadától, azzal a szereppel, amellyel először lépett ki a színpadi deszkákra.
Mint egy kései interjújában elmondta, bár maradt beteljesületlen szerepálma – a Borisz Godunov és a Kékszakállú – elégedett volt karrierjével.
„Az operaéneklés szakma is – mondta. – Meg kell tanulni ezt a mesterséget, nem elég hanggal születni, nem elég vágyódni és akarni. Tanulni, tanulni és tanulni kell, másként nem megy...”

Művészetét több díjjal is elismerték: 1954-ben Liszt-djjal, 1955-ben Érdemes Művész-, 1963-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.
Az 1940-es, 50-es és 60-as évek egyik legszebb hangú, legjelentősebb művésze nyolcvannégy éves korában, 1995. május 1-jén hunyt el. Méltó síremlékének felállítása a mai napig várat magára.

 

Jánosi Ildikó