105 éve született Fodor János

„Őstehetség”, „hangfenomén”, „kivételes, őserejű hang”, „korlátokat nem ismerő, bőven áradó, nemes zengésű nagy hang”, „az Operaház hangcsodája” – ezekkel a jelzőkkel illette a szakma és a kritika az 1940-es, ’50-es és ’60-as évek legnagyobb magyar basszbaritonját, Fodor Jánost.

Hallgatva a művész régi rádió- és lemezfelvételeit, engem is elvarázsolt ez a voce. Nemcsak a hangmatéria szépsége, hanem – amit sokkal fontosabbnak tartok az énekművészetben – kifejezőereje miatt.  Egy televíziós portréfilmben már láthattam is Fodor Jánost leghíresebb szerepeiben, s meggyőződhettem arról, hogy a különleges hang remek színészi képességekkel is párosult, és igazán nagy művészegyéniséget csodálhatok. Persze a színpadi élményt a legjobb minőségű tévéfelvételek sem adhatják vissza, s mivel jómagam nem láthattam az Operaházban ezt a fantasztikus művészt, alakításairól a korabeli sajtóanyagok és kollégái véleménye alapján írok.

„...minden idők legnagyobb baritonja az övé. (…) Robbanthatatlan ősanyag ez a hang, elemi erejű, hibátlan színű. Nem sok értelmük van a jelzőknek, vajmi szegényesen adják vissza a tökéletességnek ezt a természetes varázslatát. S ez a hang dacol az idővel, megmozdíthatatlan, kikezdhetetlen, olyan, mint amikor először hallottuk. Elemi, természeti jelenség” – írta 1964-ben, a művész huszonötödik jubileumára megjelent cikkében Abody Béla.

Erkel: Bánk bán – Bordal

De milyen út vezetett az operai sikerekig? Korántsem szokványos.
Fodor János 1906. március 2-án született Budapesten, munkásszülők gyermekeként. Pályáját vasesztergályosként kezdte a MÁV-nál, ahol aztán a Testvériség Dalárda tagja lett. Kollégái felfigyeltek különleges hangjára, s biztatásukra magánúton énektanulmányokba kezdett. Első tanára Székelyhidi Kata volt, aki beajánlotta próbaéneklésre a Városi Színház alkalmi társulatába. Komlós Pál karmesternek megtetszett a fiatal énekes hangja, és felléptette a Traviata orvosának szerepében. A debütálást több kisebb szerep követte, többek közt a Faust Brandere, a Rigoletto Monteronéja, majd 1937-ben, immár zeneakadémistaként az Aida királya. Élete első főszerepét, az öreg Germont-t beugrással énekelte ugyanitt. (A magas bariton Germont nem az ő világa volt, később ironikusan „hajmeresztő kirándulásként” emlegette ezt a fellépést.)  A Városi színházbeli szereplések hatására döntött úgy, hogy énekes lesz. Ádám Jenő – aki a ’30-as években a Testvériség Dalárdát vezette – vitte el meghallgatásra Molnár Imréhez, a Zeneakadémia professzorához. A neves mester felismerte Fodorban a tehetséget, s rögtön tanítványává fogadta.  A fiatal énekesnövendék munka mellett végezte zeneakadémiai tanulmányait. 1937-ben főiskolásként vizsgázott az Operaház színpadán A végzet hatalma Gvárdiánjaként és A walkür Wotanjaként, ekkor figyelt fel rá a szakma. 1938-ban szerződtette ösztöndíjasként, majd magánénekesként a Magyar Királyi Operaház.
Harmincéves, töretlen ívű karrier indult el ezzel, nagy sikerű, korszakos jelentőségű alakításokkal.
Fodor János kezdetben a bariton szerepkört is énekelte, később évtizedekig az Opera vezető basszbaritonja volt. Csodálatos zengésű, hatalmas terjedelmű hangja a saljapini, orosz típusú basszbaritont testesítette meg a hazai operaszínpadon.

Neve három szereppel forrott össze: Wotan, Mefisztó és a Főinkvízitor.
Minden idők legjobb magyar Wagner-énekesei közé tartozott. Elénekelte A bolygó hollandi címszerepét, a Lohengrin Madarász Henrik királyát és A nibelung gyűrűje tetralógiában Wotant. A három Wotan közül (A Rajna kincse, A walkür, Siegfried) A walkür Wotanja nyújtotta számára a leghálásabb ének- és játéklehetőséget, ebben aratta legnagyobb sikerét – százharminchétszer énekelte ezt a szerepet. Ez a szám azért is figyelemre méltó, mert a szólam fizikailag és hangilag is igen megterhelő alakítója számára. Fodor azonban győzte a versenyt a wagneri zenekarral, Wotan búcsúja és a Tűzvarázs az ő zengő basszbaritonján érvényesült igazán.
Kollégái azt mesélték, abban az időszakban nem akadt nála jobb Wotan világviszonylatban sem. Attól is egyedülálló volt Wotanja, hogy nem a gondolati szféra felől közelítette meg a szerepet, mint legtöbb kortársa, hanem az indulati szféra felől. Wotan rendkívül szenvedélyes figurájára Fodor ösztönösen ráérzett, ebben a szerepben tudta leginkább önmagát adni. Igazi ember-isten volt. „Neki nem kellett istenné válnia, ő földöntúli jelenségként szólalt meg a színpadról” - méltatta alakítását Mikó András.

Wagner: A walkür – Wotan búcsúja
Wagner: A walkür –Tűzvarázs

Másik kiemelkedő szerepe volt Mefisztó Gounod Faustjában. Mefisztója egyszerre volt démoni és mulatságos. Félelmetes volt a templomjelenetben, ugyanakkor mókázni is tudott a kertjelenetben, amikor kissé ripacskodva csapta a szelet Márta asszonynak, vagy amikor csodatételeivel kápráztatta el az egyszerű polgárokat. Mivel Fodor a magánéletben jó humorú ember volt, szerette kihasználni a komikus színpadi szituációkat, s gyakran megnevettette partnereit is. Egyik kolléganője mesélte, hogy Margit ládikáját mindig úgy eldugta az Ékszerária előtt, hogy a Margitot alakító énekesnők izgulhattak, megtalálják-e időben az ékszerkazettát.

Gounod: Faust – Mefisztó rondója
Gounod: Faust – Mefisztó szerenája

Félelmetes főinkvizítort alakított Verdi Don Carlosában. Székely Mihállyal előadott kettősük alatt szinte izzott alattuk a színpad. Mondhatni, megmérkőztek egymással, hol Fülöp, hol a főinkvizítor kerekedett fölül, de a végén egyértelműen Fodor inkvizítora győzött, s a király megsemmisült mellette. Mindig viharos sikert aratott ez a duett az előadásokon, mert Fodorból olyan hallatlan átütő erő áradt, ami még Székely nagy egyénisége fölé is emelkedett.

Verdi: Don Carlos – Fülöp és a Főinkvizítor kettőse (Partner: Székely Mihály)

Ösztönös, nagyszerű színészi képessége révén karakterénekesként is rendkívüli sikereket aratott. Ő volt a legjobb magyar Varlaam (Muszorgszkij: Borisz Godunov), a részeges, szökött szerzetes szerepében élete legjobb karakterfiguráját teremtette meg. Humorát itt is felcsillanthatta, Varlaam bordalával mindig lenyűgözte a közönséget. Akárcsak Galickijként (Borogyin: Igor herceg), akinek mulatozós jelenetében kitombolhatta magát. E hataloméhes, kéjvágyó, iszákos figurát fergetegesen alakította.

Muszorgszkij: Borisz Godunov – Varlaam bordala
Borogyin: Igor herceg – Galickij bordala

Emlékezetes alakítást nyújtott a Bánk bán Peturjaként, a Hunyadi László Gara nádoraként, a Hovanscsina Ivan Hovanszkijaként, a Simon Boccanegra Paolójaként vagy az Aida Amonasrójaként – e szerepben igazi „barbár őserő” áradt belőle.
Minden szerepét jelentőssé tudta tenni mély emberábrázoló képességével és személyiségének varázsával, s nem utolsó sorban külsejével: magas termete, széles válla, domború mellkasa férfias erőt sugárzott.
„Legnagyobb alakításai nem a művészi beleérzés, az átlényegülés diadalai, hanem azok a találkozások, amelyeknek ürügyén önmaga lehet: a maga temperamentumát, rendkívüli egyéniségét, sajátos humorát és méltóságát élheti a színpadon. (…) Ezért, hogy ahol a szerep kényszerítő ereje nagyon nagy, Fodor vergődik, de ahol magát adhatja, páratlan. Ez olykor főszerep, máskor epizódszerep csak.” (Abody Béla)
Gazdag pályafutása során elénekelte a Carmen Escamillóját, a János vitéz Bagóját, a Parasztbecsület Alfióját, a Don Giovanni Kormányzóját, a Fidelio Miniszterét, Suchoň Örvényében Stelinát s pályája vége felé a Brankovics György címszerepét.

Brankovics György áriája

Akadtak olyan szerepek, amelyek nem illettek igazán egyéniségéhez: például a Kékszakállú. A Don Carlosban később elénekelte Fülöp királyt is, a Borisz Godunovban pedig a címszerepet, ám a kritikák szerint „mélyebb és nagyszerűbb mégis Főinkvizítora és Varlaamja volt.”
A legkiválóbb karmesterekkel – Hans Knappertsbusch, Herbert von Karajan, Otto Klemperer – és énekesekkel – Set Svanholm, Ralf Trosten, Maria Müller, Helge Roswaenge – lépett fel.
Művészetét több rangos díjjal ismerték el: 1950-ben Érdemes Művész lett, 1953-ban megkapta a Kossuth-díjat, majd 1964-ben a Kiváló Művész kitüntetést.
Fodor János 1968-ban vonult vissza a színpadtól. A XX. századi magyar operajátszás egyik legmarkánsabb egyénisége 1973. augusztus 1-jén hunyt el.
Művészetét számos rádió-, néhány lemezfelvétel és egy televíziós portréfilm őrzi.