A walkürrel indul az évad a milánói Scalában

Gazdagok és szépek odabent, tüntető szakszervezetisek odakint, milliók a képernyők előtt
2010-12-07

 

Az utóbbi húsz év leggazdagabb műsorkínálatával a hagyományokhoz híven Ambrus-napon, azaz ma 17 órakor indul útjára a milánói Teatro alla Scala új idénye. A világ egyik legismertebb, legnagyobb presztízsű operaháza 1778. augusztus 3-án nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A 2010–2011-es évadban húsz produkciót láthat-hallhat a (megfelelő magántőkével rendelkező) érdeklődő, s a tizennégy operából nyolc, a hat balettből pedig kettő lesz új rendezés. Az operaelőadások majdnem felét, kilenc művet jegyez olasz szerző (két-két Puccini- és Monteverdi-, valamint egy-egy Mascagni-, Leoncavallo- és Verdi-opera mellett a műfaj mai élvonala is képviselteti magát az 1956-ban született Luca Francesconi egy friss művével).

A mai idénynyitón azonban német dallamok csendülnek fel: a jeles alkalomra – valamint a december 4-én a harminc éven aluli fiatalok számára megtartott, premier előtti bemutatóra – Richard Wagner Walkürjét választotta ki Daniel Barenboim, a Scala vezető karmestere, aki vezényli is a Guy Cassiers rendezte darabot (A Nibelung gyűrűje című tetralógia második részét), melynek ősbemutatója 1870-ben volt Münchenben. Az istenek és emberek harcát bemutató alkotás – melynek librettóját is a zeneszerző írta – napjaink legjobb Wagner-énekeseit vonultatja fel, mint Nina Stemmét (Brünnhilde szerepében), Waltraud Meiert (Sieglinde), Vitalij Kowaljowot (Wotan), Jekatyerina Gubanovát (Fricka), Sir John Tomlinsont (Hunding) vagy Simon O’Neillt (Siegmund).


Az esemény kiemelt jelentőségét hűen tükrözi, hogy az olasz kultuszminiszteren és két kollégáján, valamint számos nemzetközi hírességen túl Giorgio Napolitano köztársasági elnök is tiszteletét teszi a mintegy ötórás előadáson, melynek szüneteiben – dacára az évadkezdést beárnyékoló anyagi gondoknak – büféjellegű állófogadás várja az egészen 2 400 euróig terjedő jegyárak valamelyikét kifizető kétszáz VIP-vendéget, további négyszázan pedig a Scala vacsoráján vehetnek részt. Ezzel együtt a „grande musica” – a látszat ellenére – valóban mindenkié. Ezt vallja a RAI, az olasz állami (rádió- és) televízió-társaság is, melynek 5-ös számú tévé- és 3-as számú rádiócsatornája kedden 16:45 órától élőben közvetíti A walkürt; előbbi tíz kamerával és ötvenhat mikrofonnal dolgozik majd, míg a tévénézőket – vagy az élő adást műsorára tűző kilencven olasz mozi látogatóit – felirat segíti a szövegértésben. A közvetítés – a RAI mellett a francia Mezzo és (felvételről) az osztrák Servus TV jóvoltából is – az egész világon elérhető lesz, csakúgy, mint a RAI által a premierről készítendő DVD-felvétel.

A pénzügyi természetűek mellett azonban minket valamivel jobban érdeklő kétségek is felmerültek a bemutatót megelőző „visszaszámlálás” időszakában. A La Repubblica hasábjain december 1-jén megszólaltatott öt főszereplő között voltak, akik szokatlanul keményen nyilatkoztak a belga Guy Cassiers rendezéséről a cikkíró Paola Zoncának. A Sieglindét már húsz esztendeje megformáló Waltraud Meier – akinek megfázása Simon O’Neillével (Siegmund) együtt még a szombati, „Under 30” előbemutató előtt keltett némi riadalmat, s vezetett a nyilvános főpróba elmaradásához – a „szupertechnológiás” előadás fonákságait bírálta: „Nincs újdonság, a színházakban évek óta használnak vetítést. Minket pedig kicsit magunkra hagytak. (…) Ma az a tendencia, hogy gyönyörű képeket, gyönyörű effekteket alkossanak, akár oda nem illő elemeket is az opera magjára helyezve – ám így odavész az értelem, lemondunk a szereplők pszichológiájának és egymás közti viszonyainak elemzéséről”.
Sir John Tomlinson idestova harminc éve alakítja Hundingot a wagneri operában. Mint mondja, „a fényhatások az előadásmód drasztikus leegyszerűsítésére késztetnek minket annak érdekében, hogy minden egyes gesztust világossá és erőssé tegyünk. A technológia használata olyan ketrecet kreál, mely korlátozza az énekesek szabadságát, sőt roppant precíz testmozdulatokra kényszeríti őket, valamint arra, hogy gondosan körülírt pontokon helyezkedjenek el a színpadon”. A wagneri műről, illetve saját szerepükről annál nagyobb szeretettel beszél mind a német mezzoszoprán, mind az angol basszus – kiegészülve a svéd szopránnal, Nina Stemmével, az orosz Jekatyerina Gubanovával és a már említett, új-zélandi Simon O’Neill-lel.

 A cikk mégis borongósan zárul, s mi is aligha mehetünk el szó nélkül a CGIL, a legnagyobb olasz szakszervezet megmozdulása mellett, melyet keddre, a Scala elé hirdettek meg a kultúra védelmében, illetve a kormány azon döntése ellen, mely szerint a jövőben ötmillió euróval csökkentik a színházak támogatását. Innen távolról mi sem igen tehetünk mást, mint hogy bízunk a művészet, a zene, az opera erejében, s abban, hogy a „grande musica” csakugyan mindenkié lesz december 7-én, a Teatro alla Scalában – s azután is, szerte a világon.

 

Faragó Dániel


A Teatro alla Scala 2010–2011-es műsora

Opera és Balett

Richard Wagner: A walkür (Előbemutató a fiataloknak, 2010. december 4.
Richard Wagner: A walkür  2010. december 7., 10., 14., 17., 21., 28. – 2011. január 4.
A hattyúk tava – Előbemutató a fiataloknak, 2010. december 15.
A hattyúk tava 2010. december 16., 18. (2 ea..), 19., 29., 30., 31. –  2011. január 4., 5., 7.
Pietro Mascagni – Ruggero Leoncavallo Parasztbecsület – Bajazzók 2011. január 16., 18., 20., 22., 25., 28. – 2011. február 1., 3., 5.
L'histoire de Manon 2011. január 27., 29., 30. – 2011. február  2., 2., 4., 6., 8., 11. (2 ea.)
Giacomo Puccini Tosca 2011. február 15., 17., 20., 22., 25., 27. – 2011. március 2., 4., 6., 23., 25.
Benjamin Britten: Halál Velencében 2011. március 5., 8., 10., 12., 15., 17.
Wolfgang Amadeus Mozart: A varászfuvola 2011. március  20., 22., 24., 26., 30. – 2011. április 1., 3.
L'altro Casanova 2011. március 27., 29., 31. – 2011. április 2., 5., 9., 14.
Giacomo Puccini: Turandot   2011. április 10., 12., 13., 15., 16., 19., 20., 22. – 2011. május 6., 8., 11., 13.
Luca Francesconi Quartett 2011. április 26., 28., 30. – 2011. május 3., 5., 7.
Csillagok Gálája 2011. április 27., 29.
Jewels 12., 14. (2 ea.), 2011. május 15., 18., 19., 20., 21., 22., 24., 25., 26.
Charles Gounod: Romeó és Júlia 2011. június 6., 9., 11., 13., 16., 21., 23.
Giuseppe Verdi: Attila 2011. június 20., 22., 24. –  2011. július 2., 4., 6., 8., 12., 15.
Gioachino Rossini: Olasz nő Algírban 2011. június 30. – 2011. július 1., 5., 7., 9., 11., 13., 14. Richard Strauss: Arabella  2011. szeptember 7., 9.
Claudio Monteverdi Odüsszeusz hazatérése 19, 21, 23, 26, 28, 30
Richard Strauss: A rózsalovag 2011. október 1., 4., 7., 10., 13., 17., 20.
Raymonda 2011. október 11., 12., 14., 15., 25., 27. (2 ea.) , 28, 30. – 2011. november 4.
Gioachino Rossini: A tó asszonya 2011. október 26., 29.– 2011. november 2., 5., 8., 15., 18.

 

Szimfonikus hangversenyek


Vezényel: Gustavo Dudamel Filarmonica della Scala  2010. november 15., 16., 17.
Vezényel: Daniel Barenboim Filarmonica della Scala e Coro del Teatro alla Scala 2010. november 21., 23., 24.
Orchestra e Coro del Teatro alla Scala  2010. december 22.
Vezényel: Jurij Temirkanov Filarmonica della Scala  2011. január 23., 24., 26.
Vezényel: Valerij Gergijev Filarmonica della Scala  2011. április 17., 18., 21.
Vezényel: Nicola Luisotti Filarmonica della Scala  2011. június 12., 14., 15.

 

Teatro alla Scala

 

 

Vissza az előző oldalra