Bécsi szezonnyitás – új vezetéssel I.
Dominique Meyer nyilatkozata a Prolog szeptemberi számában
2010-09-24
Míg honi dalszínházunk szemétdombján új kakasok készülnek kapirgálni, addig Bécsben viszonylag zökkenőmentesen zajlott a vezetőváltás. A csaknem húsz éve regnáló Ioan Holendert szeptembertől az elzászi születésű Dominique Meyer követi a főigazgatói székben. Meyert a most induló évadról és jövőbeni tervekről kérdezte Andreas Láng a Bécsi Állami Operaház újságjának, a Prolognak szeptemberi számában.
Az előttünk álló bécsi évadban szemmel láthatóan máshová kerülnek a súlypontok, mint a korábbiakban – ezt Dominique Meyer a közönség ízlésének folyamatos változásával indokolta. „A XIX. század repertoárja különbözik Gustav Mahler igazgatásának repertoárjától, ahogy Karajané is Ioan Holenderétől. És legfeljebb a művek egyharmada keresztezi egymást az évtizedek során. Más szóval létezik egyfajta természetes repertoárfejlődés, amit mindazonáltal egy kicsit irányíthatunk.” A repertoár jelenleg legelhanyagoltabb résének a Mozart-előadásokat tartja Meyer. Noha Mozart neve elválaszthatatlan Bécstől, a Staatsoper-beli Mozart-előadások szinte mindegyikével van valami baj: a Così fan tuttét eredetileg a Theater an der Wien színpadára tervezték, vagyis jelenlegi formájában csupán adaptáció; a Figaro házassága Ponnelle rendezte előadása már nagyon régi – a Don Giovanniról pedig inkább nem kívánt nyilatkozni az igazgató. A varázsfuvolával kapcsolatban megjegyzi: azt a nehezen szállítható díszletek miatt nem lehet olyan gyakran játszani, ahányszor szeretnék. Így aztán elkerülhetetlen a Mozart-repertoár felfrissítése. Ez a 2010/2011-es évadban a Don Giovanni és a Figaro házassága felújításával kezdődik, amit a későbbiekben az Idomeneo, a Titus és a Szöktetés színre állítása követhet majd.
A repertoárbővítés másik módja a Házban eddig soha, vagy nagyon régen játszott művek bemutatása. Ilyen lesz „például Donizetti Boleyn Annája, amit először fogunk előadni a Staatsoperben, vagy Hindemith Cardillacja, aminek utolsó előadására már nagyon régen került sor.” A barokk opera kérdésével kapcsolatban Meyer kifejti: a Staatsoper repertoárján szereplő művek közül az 1786-ban bemutatott Figaro a legrégebbi mű. „Párszor rámutattam már, hogy a létező operapartitúrák kétharmada régebbi, mint Mozart Figarója. Nagy kár lenne lemondanunk ennyi szép műről csak azért, mert 1780 előtt keletkeztek.” Éppen ezért Meyer szeretné néhány barokk művel kiegészíteni a színház műsorrendjét – „természetesen csak olyanokkal, amelyek illeszkednek a ház nagy méretéhez és a Bécsi Állami Opera akusztikájához.” Végezetül Janáček-ciklust is tervez az új vezetés – ennek oka az igazgató szerint az, hogy a visszatekintés mellett előre is kell nézni, s ennek egyik eszköze lehet, ha a közelmúlt ritkábban játszott klasszikusainak jelenlétét erősítik a műsortervben. Az idei évadban felújítják a cseh szerző Kátya Kabanováját, de újra műsorra tűzik a Jenůfa 2002 óta futó produkcióját is.
Arra a kérdésre, hogy a repertoárbővítésen túl milyen változásokra lehet számítani az új érában, az igazgató a repertoár-előadások színvonalának emelését nevezte meg céljaként, amit a próbák számának emelésével szeretne elérni. „Természetesen nem próbálhatunk minden darabot egy hónapig, mint egy stagione-társulatnál – de egy nap és harminc nap között léteznek köztes megoldások.”
Meyer megerősítette: igazgatása során folyamatosan keresni fogja a kapcsolatot a Házban dolgozó rendezőkkel, és mindig látogatni fogja a próbákat – azt azonban nem szeretné, ha a próbákon elejtett esetleges megjegyzéseit később dramatizálnák. Felfogása szerint a rendezővel való párbeszéd amúgy sem a próbaszínpadon, hanem már az első puhatolózó megbeszéléseken kezdődik.
A társulat megőrzésével kapcsolatban a főigazgató a következőket nyilatkozta: „Ilyen sok darabot játszani és ezeket jól is próbálni csakis állandóan a Házhoz szerződtetett énekesekkel és énekesnőkkel lehet, akik ismerik egymást, jól összeszoktak, és a Bécsi Állami Operaház zenei tradícióin nevelkedtek. Mindemellett a társulati forma megadja a lehetőséget, hogy az új, fiatal énekesek ne csak egyszer mutatkozhassanak be, de fejlődésüket nyomon lehessen követni, és tovább lehessen építeni.”
Az új főzeneigazgatóval, Franz Welser-Mösttel való együttműködésről lelkesedéssel beszél Meyer. Elmondása szerint Welser-Möst már letette a névjegyét Bécsen korábbi Trisztán- és Arabella-vezényléseivel, az elmúlt években pedig már tervszerűen, mintegy főzeneigazgatói kinevezésének előkészítéseként vezényelte a Ring és a Tannhäuser felújítását. Meyer azt is fontosnak tartja, hogy Welser-Möst sok időt tölt a színházban, és sokat vezényel – „hol találunk még egy olyan, hasonló kvalitású főzeneigazgatót, aki első évadjában négy premiert vezényel?”
Az első idei premierrel, a Cardillackal kapcsolatban Meyer több szempontot is felsorol, amiért választásuk éppen erre a műre esett. Először is mindenképpen XX. századi művet akartak, másodsorban olyan darabot, amit már régen nem játszottak Bécsben. Harmadsorban szempont volt az is, hogy a darab relatíve kis létszámú zenekart igényeljen, mert a premier környékén a Bécsi Filharmonikusok hosszabb külföldi turnén vesznek részt. Negyedsorban Meyer személyes kívánsága volt, hogy az első premier a német repertoárból kerüljön ki – mindezek együttesen vezettek a Cardillac felújításának gondolatához, mely (Hoffmann Scudéry kisasszony című kisregénye alapján) érdekesen egyesíti magában a romantikus és a múlt századi szemléletet, tág teret nyitva ezzel a rendezőknek.
Személyes benyomásai közül Meyer első bécsi operalátogatására emlékszik vissza – egy Carlos Kleiber vezényelte Rózsalovagra. A Staatsoperben a zenekart csodálja a leginkább: elmondása szerint a Bécsi Filharmonikusok testülete emeli elsősorban a színházat a többi operaház fölé.
Bóka Gábor