Buzgó kebellel

Erkel-kórusművek Hungaroton-lemezen
2011-08-11

 

Jól vigyázz, mit kívánsz, mert teljesül – tarja a mondás. A tavalyi Erkel-napok kóruskoncertje kapcsán megkockáztattam: „egyetlen kóruslemezecskét tán Erkel is megérdemelt volna – ha nem máskor, hát idén”. A lemez, ha nem is az évfordulóra, de elkészült: magára vessen, akinek ezek után kifogásai vannak az eredménnyel kapcsolatban. Ám hiába adózunk tisztelettel a nemrég boltokba került korong tett volta előtt, ha az, ami rajta hallható, több ponton is ellenérzéseket vált ki. Az alábbiakban főképp ünneprontó kifogásaimat sorolom fel – miközben hangsúlyosan megismétlem: a kórusművek első alkalommal történt rögzítése önmagában olyan cselekedet, mely minden köszönetet megérdemel.

A lemez két részre oszlik: az első fél órában a capella vagy zongorakíséretes kóruskompozíciókat hallunk – vélhetően (bár erről a kísérőfüzet nem tájékoztat pontosan) afféle összkiadást. A második fél órában az István király című opera kórusrészletei kerültek rögzítésre, illetve a Magyar Cantate című alkalmi kompozíció hangversenyfelvétele hallható. A két félóra között nemcsak a tematikus, de a minőségi különbség is jelentős. Az eredeti kórusművek felvétele minden elismerést megérdemel: a pécsi Bartók Béla Férfikar hangzása homogén, tömör, intonációjuk tiszta, szövegmondásuk az esetek túlnyomó többségében plasztikus. Lakner Tamás karnagy a művek karakterét jól ragadja meg: a technikailag is jól sikerült felvételekkel szemben tehát aligha emelhető kifogás. Így aztán a hallgatónak alkalma nyílik e művek értékén, időtállóságán gondolkodnia – s e tekintetben bizony vegyes a kép. Mivel szűk esztendeje az Erkel-napok kapcsán már leírtam, hogy a mester kóruskompozíciói sorából toronymagasan emelkedik ki a Hymnus és a Szózat (utóbbi, tegyük hozzá, eredetileg nem énekkarra készült: a lemezen Bárdos Lajos feldolgozásában hallható), s a többi mű inkább csak szerzőjük becsületes mesterember mivoltát látszik igazolni, nincs értelme újabb elemzésekbe fogni. Az összeállítás éppen azért nagyszerű, mert megfelelő kontextust teremtve negatíve emeli ki e két, Erkel zsenialitását megvillantó darab remekmű mivoltát – ráadásul a művek egymásutánja olykor a szerző közéleti szerepéről élő sztereotípiánkat is árnyalja (a Hymnus után következő darab például az I. Magyar király-hymnus címet viseli, kezdősora: „Éljen soká Ferenc Józsefünk!”) Végighallgatva e műveket az is világossá válik, miért is tartja a zenetudomány Erkelt par excellance operaszerzőnek. Ha csupán arra gondolunk, hogy a Bánk bán gyászkórusa (Isten, a holtnak adj örök nyugalmat) mennyivel igazabban ragadja meg a fájdalmat, mint az e lemezen hallható, ismeretlen szerző soraira komponált Gyászdal, aligha szükséges hosszabban magyaráznunk a különbséget.

Somogyváry Ákos tömör műismertetései sok hasznos információval szolgálnak a kísérőfüzetben – ám ennél többet is szívesen olvastunk volna, főképp ami e művek utóéletét illeti. Néhány esetben ugyan megemlíti a szerző, hogy Szabó Miklós új szöveget írt egy-egy darabhoz, ám ennek feltételezhető vagy konkrét okairól, s egyáltalán: e művek játszottságáról, ismertségéről nem kapunk tájékoztatást. Ahogy azt sem tudjuk meg, hogy az ötödik számként felhangzó Kiért ürítsem e pohárt? esetében miért döntöttek az eredeti szöveg helyett Szabó Miklós verziójának rögzítése mellett.

Ám mindez csak szőrszálhasogatás a kiadvány sikeres és értékes részének apró szeplői kapcsán. Ami ezután jön, az viszont a fekete leves. Az István király kórusrészleteinek felvétele ebben a formában érthetetlen. Egyrészt maguk a darabok nem állják meg a helyüket önállóan, kontextusból kiszakítva: egymás után hallgatva nem a darab keresztmetszetét adják, hanem meglehetősen se füle, se farka benyomást keltenek. (Az önálló kóruskompozíciókkal az operai slágerkórusok kontrasztáltak volna igazán: a Névtelen hősök Takarodója, no meg persze a Meghalt a cselszövő.) A megszólaltatás színvonala sem feltétlen szavatol a vállalkozás létjogosultságáért: az alkalmi társulásként, az opera előadására létrejött, Somogyváry Ákos vezette István Király Operakórus éneklése, noha a korrektség nem vitatható el tőle, összességében nem mérhető a pécsiek kiváló teljesítményéhez. Ám mindezt zárójelbe teszi egy olyan körülmény, amit nehéz pirulás nélkül szóvá tenni: az operarészletek – zongorakísérettel hangzanak fel. 2011-ben, a Magyar Köztársaságban, az Európai Unióban, Erkel-évben senki nem tudott előteremteni annyi pénzt, hogy mintegy húsz percnyi kóruszenét eredeti formájában, azaz zenekarkísérettel lehessen rögzíteni. Remélem, nem kell külön hangsúlyoznom, hogy nem az Erkel-életműért minden követ megmozgató Kassai István érzékeny zongorakíséretét akarom „leszólni”, ha mégis kimondom: ez így, ebben a formában – szlengből vett, ám annál pontosabb kifejezéssel – vérciki. Az ünnepinek szánt gesztus szegénységi bizonyítvány lett.

Ám ezzel nincs vége megpróbáltatásainknak: az utolsó tíz percet kitöltő Magyar Cantate már zenekarkísérettel hangzik el – azonban olyan gyenge minőségű felvételről, hogy az énekes szólistákat és a kórust jószerivel csak sejteni lehet a felvételen. Az izgalmas mű (Erkel egyetlen kantátája, mely ráadásul Ferenc József koronázására készült, vagyis Liszt Koronázási miséjével egyívású) talán megérdemelt volna annyit, hogy ugyanez a társulat ismét felvegye, megbízható stúdiókörülmények között. Avagy tényleg ennyire pénz szűkében volna a kiadó? S ennyire nem világos a mindenkori döntnökök számára, hogy nem csak a magyar kultúrát (kit érdekel ma már az?), de magukat is lejáratják, ha ilyen körülményeket biztosítanak értékes művészek értékes vállalkozásainak – azoknak, akik „buzgó kebellel” akartak valamit tenni a jelek szerint nem sokak számára fontos Erkelért?
A lemez értékelésekor az első rész pozitív élményei nyomán szívesen adtunk volna maximumközeli értéket; a második részt is meghallgatva, a kettő közötti különbséget érzékeltetendő döntöttünk a közepes osztályzat mellett.

 

Erkel Ferenc: Kórusművek
Bartók Béla Férfikar – Pécs; István Király Operakórus – ének
Kassai István – zongora
Vezényel: Lakner Tamás, Somogyváry Ákos
Értékelés: 10/5

 

Bóka Gábor

 

Erkel: Szózat (vegyeskarokkal)

Erkel: Szózat (MR Gyermekkórus, 2010)

Erkel: Magyar Cantate

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Komoly gúnykép - Lábjegyzet az Erkel-év alá (2010)

Sakk, Erkel úr! - Erkel-napok a Károlyi-palotában (2010)

Szabadítsátok ki Erkelt! - Erkel-napok a Károlyi-palotában (2010)

 

 

Vissza az előző oldalra