Don Giovanni tükörben

Milánó idén megválasztott új polgármestere és kulturális vezetői azt ígérték a tavaszi választási kampány során, hogy – eltérően az előző, jobboldali városvezetéstől – a gazdasági válság és a megszorítások ellenére is nagyobb figyelmet fognak szentelni az észak-olasz nagyváros kulturális értékeinek, büszkeségeinek. A nyári–őszi felkészülési időszak után az első nagy próbatételt a Teatro alla Scala Don Giovanni-bemutatója jelentette. Mint a leghíresebb olasz operaház, a Scala továbbra is kiemelt állami támogatást élvez ugyan, de a közönsége évek óta nem nő, és az elmúlt években a színházon belüli és körüli hosszas politikai csatározások sem segítették a művészi munkát. Mióta Riccardo Muti még 2005-ben, maga mögött becsapva az ajtót, távozott a zeneigazgatói posztról, senkit nem neveztek ki erre a tisztségre. 2011. december 1-től az új zeneigazgató Daniel Barenboim, aki 2016-ig írta alá szerződését. Az argentin születésű, izraeli és palesztin útlevéllel is rendelkező világhírű karmester és zongoraművész évek óta sokat dolgozik a Scalaban, számára találták ki a „maestro scaligero” megnevezést, amit most felváltott a hivatalosabb zeneigazgatósággal. Bár volt, aki az olasz Daniele Gattit szerette volna, és szó esett a fiatal Gustavo Dudamelről is, végül a Scala intendánsa, Stéphane Lissner „elégedetten és büszkén” bejelentette, hogy a hatvankilenc éves karnagyra esett a választás. Barenboim, aki a zeneigazgatója a berlini Staatsoper Unter den Lindennek és a Staatskapelle Berlinnek is, vállalta, hogy évente legalább tizenöt hetet fordít munkára Milánóban, továbbá felügyeli majd a mintegy húsz hiányzó zenekari posztra kiírt versenyeket is, anélkül, hogy emiatt honoráriuma emelkedne.

Bár előadások már voltak az ősz folyamán, a hivatalos milánói évadkezdő előadás hagyományosan december 7-ére esik, a város védőszentjének napjára, Szent Ambrus ünnepére. A Scala nagy eseményét „diffúz”, a város különböző pontjaira szétszórt, kisebb események vezették be. Számos mozi vette be e heti programjába a különböző Don Giovanni-filmeket, Joseph Losey és Carlos Saura már klasszikusnak számító műveitől Carmelo Bene látomásos feldolgozásáig. A bemutatót megelőző este Daniel Barenboim lectio magistralist tartott egy külvárosi színházban, amely zsúfolásig megtelt az alkalomra, a színház előtti téren hatalmas kivetítőt kellett felállítani, hogy a hideg ellenére odasereglettek is követhessék a karmester színes és ironikus előadását Mozart zenéjéről és zsenialitásáról.

A fiatalabb korosztály becsalogatására is gondoltak. A bemutató előtt három nappal a harminc éven aluliak számára fenntartott előzetes előadás volt látható, amelyre különlegesen olcsó, 10 eurós jegyekkel lehetett bejutni. A sajtó jelen lévő munkatársai szigorú figyelmeztetést kaptak, hogy az előadás részleteiről egy szót sem írhatnak december 7-ig! Annak érdekében, hogy a fiatalabbak megismerjék és megszeressék az operát, a „kilencedik művészet” is bevonásra került: a pár hónapja megnyílt, a rajznak, az illusztrációnak, az animációs filmnek és a képregénynek szentelt milánói Wow múzeumban „Don Giovanni képregényben” című kiállítást rendeztek. A múzeumba látogatók a legfontosabb opera-feldolgozásokat, valamint Mozart életét és munkásságát képekben megjelenítő alkotásokat láthatnak. A legnevesebb kiállító művész a főleg erotikus képregényeiről ismert Milo Manara, akinek nyolc színes rajza képezi a kiállítás magját. Láthatóak továbbá különböző Walt Disney-feldolgozások, köztük a szintén Szent Ambrus napjára megjelentetett Mickey Mouse „milánói” különkiadása, és a magyar gyerekek által is jól ismert Geronimo Stilton operaházi kalandjainak eredeti rajzai. Számos híres olasz ifjúsági lap és sorozat Mozartnak szentelt oldalai után megtekinthetőek Osvaldo Cavandoli, a Menő Manó alkotójának témába vágó rajzfilmjei is. A képregény bevonásának ötletét egyébként a Scala két kisebb városi színháztól kölcsönözte, a modenai és a pármai Teatro Comunalektól, amelyek már egy ideje érdekes projekteket dolgoztak ki előadásaik népszerűsítésére neves rajzolók bevonásával.

A milánói bemutatót mindezek után fokozott érdeklődéssel várta az egész város. Aki december 7-én nem jutott be a Scalába, az kivetítőn követhette az előadást, és nem csak a szokásos, belvárosi téren, hanem több külvárosi színházban és moziban is, ahova az idősebbek ingyenes meghívást kaptak. Vetítéseket szerveztek két milánói börtönben is.



A kanadai Robert Carsen rendezéséről már előzetesen kiszivárgott, hogy meglepő és varázslatos „színház a színházban” játékra épül. Rögtön az előadás kezdetén maga Don Giovanni (Peter Mattei) szó szerint lerántja a leplet e meglepetésről: a Scala vörös bársonyfüggönye mögött hatalmas tükör rejtőzik, így a közönség saját magával nézhet farkaszemet több fontos jelenetben is. A díszlet a továbbiakban is a színházra utal: egymásra hulló függönyök, paravánok és a Scala kicsinyített és sokszorosított másai között mozognak a színészek (e sajátságos díszlet miatt egyébként az előadás eddigi egyetlen megerősített turnéja a felújított moszkvai Nagyszínházba viszi majd a produkciót). A második felvonásban Don Giovanni többször a színen marad, hogy egy színházi zsámolyon ülve figyelje kollégái jeleneteit, akik a színpadon felépített kisebb színpadon játszanak. A Commendatore (Kwangchul Youn) szobra pedig a királyi páholyban, Giorgio Napolitano köztársasági elnök és Mario Monti miniszterelnök között jelent meg a bemutatón. A tiszta vonalvezetésű, elegáns rendezést dicsérte az olasz kritika, azonban azt is megállapította, hogy a nagy siker ellenére a kapott 11 percnyi tapssal ez a Don Giovanni bizony csak a tizedik helyen végzett az elmúlt évtizedek bemutatói között. A tapsokból egyébként kiemelten jutott Donna Anna szerepében Anna Nyetrebkónak és Leporellóként Bryn Terfelnek. Anna Prohaska Zerlináját különösen nagyra értékelték a hozzáértők, de szép szavakkal méltatták Giuseppe Filianoti (Don Ottavio), Barbara Frittoli (Donna Elvira) és Štefan Kocán (Masetto) teljesítményét is. A bemutatóról megjelent hosszabb írások viszont leginkább azt a kérdést járták körül, hogy Don Giovanni ismételt megjelenése az előadás legvégén, arcán kaján mosollyal és flegmán eltartott cigarettával az ujjai között, a rendező optimizmusára vall-e, avagy esetleg épp ellenkezőleg értelmezendő.

Fotók: BresciaAmisano – Teatro alla Scala

Kapcsolódó cikkek: