Harangozó Gyula az Operaház miniszteri biztosa (2010-08-23)

 

Harangozó GyulaHarangozó Gyula, a Magyar Nemzeti Balett korábbi (1995-2005) igazgatója miniszteri biztosként tér vissza a Magyar Állami Operaházba – értesült az MTI. Az elmúlt öt évben a Bécsi Állami Operaház és Volksoper közös balett-társulatát irányító művész feladata a hírek szerint a Ház működésének áttekintése egy hét-nyolc tagú vizsgálóbizottság élén, másrészt annak vizsgálata, milyen körülmények között alakítható gazdasági társasággá a jelenleg költségvetési intézményként működő Operaház.

Harangozó kinevezése, noha immár nyilvános, egyelőre még nem hivatalos: azt Szőcs Géza kulturális államtitkár ellenjegyzésével Réthelyi Miklósnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma vezetőjének kell aláírnia, s a kinevezésnek a Magyar Közlönyben is meg kell jelennie. Harangozó mindenesetre ma már megjelent az Operaházban, és felmentette pozíciójából Keveházi Gábor öt évre kinevezett balettigazgatót. Keveházi a hírt megerősítette, ugyanakkor kijelentette: a felmentést nem fogadja el, mivel a munkáltatói jogokat Vass Lajos főigazgató gyakorolja.

Vass Lajos jelenleg hivatalban lévő főigazgató szerint: ő csak szóbeli tájékoztatást kapott a történtekről, és várja a pontos tájékoztatást a vizsgálat céljairól. Hozzátette: nem csak az elmúlt éveket, de a rendszerváltás óta eltelt időszakot teljességében kellene vizsgálni, hogy bővebb információkkal rendelkezzenek a működést akadályozó problémákról.

Gulyás Dénes, a Parlament Kulturális és Sajtóbizottságának fideszes tagja az MTI megkeresésére azt nyilatkozta: a ma nyilvánosságra került döntésekről hivatalosan nem értesült, az a bizottság júliusi ülésén sem került szóba, azonban szóbeli közlés alapján tudott a Harangozóval kapcsolatos tervekről. Hozzátette: sajnálja, hogy a változásokra a nyári szünet idején került sor, így nem nyílt lehetőség semmiféle konzultációra. (A júliusi bizottsági ülésről szóló részletes beszámolónk itt olvasható.)

Harangozó Gyula esetleges operaházi szerepvállalásáról június 11-én írt először az osztrák sajtó – a távozó balettigazgató az akkor hírek szerint Ioan Holender leköszönő bécsi főigazgatóval együtt érkezett volna Budapestre. Noha Holender azóta cáfolta, hogy főigazgatóként állna az intézmény élére, tanácsadóként jelenleg is élő szerződése van az Operaházzal.

 

 

Vissza az előző oldalra