Izrael Bayreuthban
Tabudöntögetés a 100. Ünnepi Játékok kísérőrendezvényén
2011-08-01
Egy héttel a Bayreuthi Ünnepi Játékok megnyitása után a világsajtó nem az idei premiertől – a Sebastian Baumgarten rendezte, Thomas Hengelbrock vezényelte Tannhäusertől – hangos: a figyelem sokkal inkább az ún. „fringe festival”, vagyis a Festspiele hivatalos programjába nem tartozó egyik matinékoncertre terelődik. Nem is csoda: július 26-án délelőtt az Izraeli Kamarazenekar Wagner Siegfried-idilljét játszotta a Stadthalléban.
Wagner és a Harmadik Birodalom kultúrpolitikájának kapcsolata sokszor feldolgozott téma, mely a jelek szerint még a második világháború után majd hetven évvel is képes felkavarni az érzelmeket. Hitler Wagner-imádata közismert tény (egy szomorú, de frappáns megfogalmazás szerint Wagner-muzsika volt a holokauszt kísérőzenéje), miként az sem titok, hogy maga Wagner sem idegenkedett az antiszemita eszméktől. Noha a holokauszthoz és Hitlerhez természetesen nem lehetett köze (1883-ban hunyt el), több elméleti írásában is megfogalmazta a zsidósággal kapcsolatos ellenérzéseit. S bár több életrajzíró is felhívja rá a figyelmet, hogy a korban feltámadó antiszemita hullám mellett személyes sérelmek is befolyásolhatták Wagner irányultságát (zeneszerzői karrierjének csak mérsékelten sikeres kezdetén irigyen tekintett a fiatalon nagyon magasra jutott Mendelssohnra és Meyerbeerre), mindez csak magyarázat, de nem mentség a mai szemmel nézve bőven a politikai korrektség határán túl lévő nézetekre és megfogalmazásukra. S ezt aligha enyhíti az a tény, hogy Wagner elméleti zsidóellenességét szívesen írta felül a gyakorlatban, ha művészi érdeke úgy kívánta: a Parsifal 1882-es ősbemutatójára például maga kérte fel karmesternek Hermann Levit.
Fölösleges hosszabban magyarázni, hogy az identitását részben a holokauszt tragédiájából levezető Izrael Állam területén miért is esik hallgatólagos tiltás alá a wagneri életmű. Noha adminisztratív akadálya nincs az előadásoknak, s a rádióban olykor-olykor fel is hangzik pár percnyi bejátszás a német szerzőtől, az izraeli operaházak és koncerttermek elzárkóznak e művek élő előadáson történő bemutatásától. Kísérletek persze történtek már, ám ezek rendre megosztották a közönséget. A nyolcvanas évek elején Zubin Mehta próbálkozott a falak lerombolásával, súlyos bírálatokat kiváltva. 2001-ben Daniel Barenboim már kész tények elé állította az Izraeli Fesztivál hallgatóságát: a Berlini Staatskapelle koncertjének végén bejelentette, hogy ráadásként a Trisztán és Izolda előjátékát fogják előadni – akinek nem tetszik, távozhat. A közönség egy része valóban távozott, ám a maradók (ők voltak többségben) a koncert végén felállva tapsoltak. A kezdeményezés azonban nem bizonyult áttörésnek, sőt a sajtó egy része kulturális erőszaktevésnek minősítette a történteket. (Barenboiméhoz hasonló gesztusra vállalkozott Polgár László is, mikor 2009 őszén a Dohány utcai zsinagógában adott koncertjének ráadásaként Marke király monológját szólaltatta meg.)
A viták most sem kevésbé élesek: a zsidó állam kulturális minisztere egyenesen az Izraeli Kamarazenekar állami támogatásának beszüntetését helyezte kilátásba, ha a koncert létrejön, s az Amerikai Holokauszt-túlélők és Leszármazottaik Szövetségének elnöke is határozott nemtetszését fejezte ki. Ennek ellenére az együttes vezető karmestere, Roberto Paternostro (akinek édesanyja maga is holokauszt-túlélő) egy pillanatra sem gondolkodott azon, hogy lemondja-e a hangversenyt. Elmondása szerint egyesével végigkérdezte zenészeit, hogy részt kívánnak-e venni az úttörő vállalkozásban, s csupán egyetlen muzsikus válaszolt nemmel. „2011-ben az a célunk, hogy különbséget tegyünk az ember és művészete között” – szögezte le. Mint mondta, megérti, hogy az áldozatoknak és hozzátartozóiknak ellenérzései vannak Wagnerrel szemben, ugyanakkor személy szerint élete egyik legnagyobb élményeként emlékszik arra Az istenek alkonya-előadásra, amit tízévesen hallott Bécsben. Hasonló szellemben nyilatkozott Dan Erdmann, az együttes szólóklarinétosa is, aki pedig éppen Barenboim izraeli koncertjét nevezte meghatározónak.
Az Izraeli Wagner Társaság (merthogy ilyen is létezik!) elnöke, Jonathan Livni szintén támogatásáról biztosította Paternostrót és együttesét, akik ennek ellenére – talán óvatosságból? – nem próbálták otthon a Wagner-darabot, csak a koncert helyszínén kezdtek dolgozni rajta. A Time World értékelése szerint ez hallható is volt a végeredményen: a bensőséges muzsika precízebb előadásban is megszólalhatott volna – ám a közönség érthető módon így is áhítattal hallgatta a produkciót, melynek végén csak hosszú csönd után zúgott fel a taps. A Wagner mellett Tzvi Avni, Mahler, Mendelssohn és Liszt Ferenc műveiből összeállított koncert hallgatói között helyet foglalt Katharina Wagner, a Bayreuthi Ünnepi Játékok egyik vezetője is, aki előzetesen támogatásáról biztosította az eseményt, ám az azt beharangozó sajtótájékoztatón már nem vett részt.
A fesztivál hivatalos programja egyébként július 25-től augusztus 28-ig tart, műsorán idén öt opera szerepel a különleges akusztikájáról híres Festspielhausban. Ám elképzelhető, hogy a 135 éves és századik alkalommal megrendezett eseménysorozat idei kiadására mégsem az operák miatt fogunk elsősorban emlékezni.
Bóka Gábor
(Fotó: Franco Lannino)