Una Kudrija lagrima…
Donizetti: Szerelmi bájital című operája a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, 2010. november 6.
2010-11-10
Donizetti vígoperájának Adina szerepében ünnepelte művészi pályafutásának húsz éves jubileumát Miklósa Erika a Művészetek Palotájában. A félig szcenírozott előadás rendezője Káel Csaba volt, aki az utóbbi években ennek a furcsa színpadi koncertműfajnak specialistájává nőtte ki magát a Müpában bemutatott produkciók sorozatával. A mostani Szerelmi bájital a sikeresebb vállalkozások közé tartozik, a két főszereplő szórakoztató játéka mindenképp azzá avatja. A rendező előzetes nyilatkozata szerint erős vizuális jelet, szimbólumot alkalmaz, ami „körbeveszi a játékot, és hol hangulatot teremt, hol pedig a szituáció jelzésszerű díszleteként működik. Ez a rendezés is a zenét szolgálja majd, nem akar formai aktualizmusba süppedő, a zenei drámát figyelmen kívül hagyó rendezői önmegvalósítássá válni.”
Káel Csaba – a vetítőfelületre álmodott képek alapján – a nagyvárosba helyezte a kis itáliai falu civódó szerelemeseinek szórakoztató történetét. A párizsi Défense-diadalívre emlékeztető díszletelem vetített képei a metropolisz graffiti-szubkultúráját, cégtábla-feliratai pedig a mulatónegyedek tarka léhaságát idézik: La chatte noire… Így csöppenünk egy meghatározatlan helyre, egy esemény közepére az opera elején, talán egy bárba vagy valamiféle estélyre, ahová folyamatosan érkeznek a frakkos urak és a koktél- és egyéb ruhás hölgyek. A bárpult mögött pedig – „mikor véget ér a munka” – Nemorino, a sommelier a zene ritmusára rázza a sékert, s szolgálja fel a frissítő nedűt a munkában megfáradt társaságnak. A vendégek között üdén, almazöld ruhájában feltűnik a csinos Adina is, aki egy női magazin irodalmi rovatából felolvassa Trisztán és Izolda báj(ital)os sztoriját a jelenlévőknek.
Ebben a keretben játszódik tehát a jól ismert történet, s mivel mind az énekesek, mind az énekkar kotta nélkül éneklik-játsszák szerepüket, voltaképpen teljes értékű színpadi előadást látunk, noha előzetesen félszcenírozást ígértek. A játékban leginkább kidolgozott teljesítményt Adinaként Miklósa Erika és Nemorino szerepében Alekszej Kudrija nyújtja. Miklósa bájosan kegyetlen, Kudrija esetlenül epekedő, s egyéniségükből fakadóan rengeteg ötlettel színesítik a két, egymásnak rendelt ember évődését. Kudrija – nagy közönségtetszésre – még egy egyéni tánclépés-kombinációt is bevet, hogy a kemény szívű Adinát meghódítsa.
A Gianettát alakító Celeng Mária cinkos még a játékban, jelenetében nagy lelkesen terjeszti el a szigorúan titkos pletykákat Nemorino meggazdagodásáról. Belcore önmaga férfias erejében és szépségében tetszelgő figuráját Filip Bandžak eléggé sablonszerűen hozza, s matt hangja sem igazán szolgálja a sugárzó humorú opera zenei megvalósulását. A fiatal bariton csupán a második felvonás egy-egy részletében győzött meg arról, hogy énektanár segítségével nemesebb matériaként is megszólalhat a hangja majd egyszer.
Enzo Capuanót, Dulcamara megformálóját sokoldalú művészként mutatja be az előadás műsorfüzete: énekes, dalszerző, komikus színész és író, valamint festő- és grafikusművész. Alakítását nézve azonban az embernek az a véleménye támad, hogy egyik sem igazán, talán túlságosan szétforgácsolja tehetségét. Mint énekes, a tisztes középszert képviseli, játékban is inkább csak a második felvonásban aktív, főként a Miklósa inspirálta jeleneteiben. A Barcarolában gyagyás vénembert alakít – játék a játékban – , „vén kecskét”, aki sok pénze révén kívánja nyalogatni azt a bizonyos sót. Miklósa pedig ehhez kellőképp mórikálja magát menyasszonyi ruhájában (jelmeztervező: Németh Anikó Manier), s persze a gondolásra hivatkozva visszautasítja öreg lovagját. S mintha ez a jelenet folytatódna akkor, amikor Dulcamara doktor felkínálja a „bájitalt” Adinának is, amit a lány persze visszautasít. Ekkor Miklósa a női csábítás fortélyainak tárházát mutatja be a doktornak, s magyarázza, hogy Nemorinót inkább ezen boldogságokban részesíti majd. Capuano ebben a pajkos játékban látható élvezettel működik együtt partnerével, sajnos a magánjelenetekben nem tud felnőni a figura komikumához, és a magyarul is kivetített zseniális fordításszöveg humorához. Csak félve jegyzem meg, hogy ebben a szerepben hajdan Gregor József vagy Begányi Ferenc kényeztette a magyar közönséget…
A játék tehát szórakoztató, a rendezésnek és a színészi munkának vannak újszerű, jó ötletei, s a zenei anyag is általában jó színvonalon szólal meg. A Kolozsvári Állami Magyar Opera Zenekara és Kórusa egyaránt jól teljesít, Marco Balderi karmester olykor pergőbb tempót kér, mint a megszokott, de ez sohasem válik a zenei igényesség kárára. A zenekari játékból is a jókedv üdesége sugárzik, az ember azon veszi magát, hogy önmaga is énekel – szigorúan némán.
Miklósa Erika méltó szerep méltó megvalósításával ünnepel – és örvendezteti meg a közönséget. Az alakításból sugárzó derű és báj mellett az éneklés könnyedsége, a hang szépsége is megnyerő, különösen második felvonásbeli áriájának tolmácsolása sikerült meghatóan szépre. Mondom ezt amellett, hogy a szólam mélységeinek hiányát felróhatjuk, s a hang vibrátós jellegét is sokszor bírálják hozzáértők és nem értők. Az biztos, hogy a koloratúrák szépen csengenek; a Müpa Hangversenytermét kitölti a hang, a magasságban éterien szárnyal, s középfekvésben, vagyis a szerep nagy részében is erőteljesnek bizonyul.
Ígéretes tehetség és méltó partner Nemorinóként az orosz tenorista, Alekszej Kudrija, a 2009-es budapesti Plácido Domingo-énekverseny (Operalia) I. díjasa. Játéka, színpadi jelenléte intenzív: humoros, lelkes szerelmes és szánandó is egyben. Hangilag biztosan uralja már a szerepet, a lírai jelenetekben és a humoros kettősökben, zsánerképekben egyaránt meggyőző. Nemorino románcát is sikerrel énekelte el, bár véleményem szerint még keresi a melankolikus hangvételű szám megfelelő kifejezőeszközeit. Nem a magasságokkal, nem általában a hangképzéssel van probléma – Kudrija az érzelmi hatás kiváltásának megannyi eszközét próbálja felvonultatni, s e sokszínűségen megtörik a gyönyörű melódia íve. Ha a művészi megoldások letisztulnak, Kudrija a kisujjából kirázza majd ezt az áriát, s ujja köré csavarja a közönséget.
A hétvégén kétszer kínálta bűvös bájitalát a Müpa. Engem elbájolt.
Fülöp Károly
(Fotó: Pető Zsuzsa, forrás: Müpa)